Kedves Attila!
HIX NYELV #756, >:
> Oké -- máshogy fogalmazok. Törekvésem az, hogy kodifikált formában
> ejtsem õket. Hogy ez a gyakorlatban mennyire sikerül, azt nem tudom.
Ez így sokkal korrektebb. Én viszont, miközben törekszem rá, tudom,
hogy hol nem sikerül. De közben azt is világosan látom, hogy tkp. nincs
más értelme ennek a törekvésnek, mint a nyájhoz tartozás megnyugtató
érzése.
> > Emlékszem, hogy valamikor az írógépeken nem volt hosszú í, ú, û.
>
> Jómagam nem szûnök meg ezt a tényt hibáztatni a kialakult kiejtési
> káoszért (elnézést az alliterációért).
[...]
> Ez nekem eléggé furcsa volna, a szerb uszkve horvát nyelvre
> emlékeztetne, ahol tudtommal vannak hosszú magánhangzók, de hogy hol, az
> rejtély, mert az írás nem jelöli õket.
Mint a szerb-horvát példa mutatja, a hanghossz írásban való
jelöletlensége ténylegesen nem befolyásolja a nyelvközösség ejtési
szokásait. Ez utóbbit mélyebb nyelvi tendenciák mozgatják. Pl. a
magyarban egy idõben minden szóvégi magánhangzó hosszú volt. Aztán
megindult rövidülésük: mára -- a toldalékokat leszámítva kevés
kivétellel - teljesen megrövidült a szóvégi "á", "é" és "í" (de szó
belsejében megmaradt, ezért van: "fa - fát", "kefe - kefét"),
ugyanakkor az "ó" és "õ" még mindig kivétel nélkül* hosszú. A két
csoport között ott van az "ú" és az "û": ezek már megkezdték a szóvégi
rövidülésüket. Ez a tendencia még azelõttrõl való, hogy feltalálták
volna az írógépet: és a teljes klaviatúra sem tudta volna jobban
feltartóztatni...
[* Van azért kivétel: a "no" és "no-no" indulatszavak. De az
indulatszavakban használunk olyan hangokat is, amelyek egyébként nem
hazsnálatosak, pl. "hm" (zöngétlen m), "br" (pergetett ajakhang). Így
az ebbe a csoportba tartozó szavak nem érnek a kivételi listán.]
> > SZVSZ a jelenlegi rendszer mesterkélt, gyakorlati jelentõsége nincs,
> > csak arra jó, hogy elbizonytalanítsa azokat, akik írnak, és
> > voltaképpen támadás az egységesen írt köznyelv ellen. Ragaszkodni hozzá
> > nevetséges copf; sürgõsen el kellene törölni!
>
> Ez nekem eléggé furcsa volna, a szerb uszkve horvát nyelvre
> emlékeztetne, ahol tudtommal vannak hosszú magánhangzók, de hogy hol, az
> rejtély, mert az írás nem jelöli õket.
Pedig van ebben valami: a szerbek és a horvátok a nyelvérzékükre
támaszkodnak, és õk tudják, hogy hol kell hosszú mgh.-t ejteni, sõt azt
is, hogy milyen hangsúllyal (náluk egy mgh.-t hatféleképpen lehet
ejteni: 2 hanghossz * 3 hangsúly [nincs/emelkedõ/ereszkedõ]).
A jelöletlenség célzatos: egyik oka éppen az, hogy nagy a területi
variáció: az "ob(j)ed"-nek írt szót így a sto-nyelvjárást (ez az
irodalmi nyelv alapja) használók ejthetik [o_/b(j)ed]-nek, azaz rövid
emelkedõ hangsúllyal az "o"-n, és rövid hangsúlytalan "e"-vel, a csa-
nyelvjárásúak (pl. Dalmáciában) pedig ejthetik [obe_\d]-nek, azaz rövid
hangsúlytalan "o"-val és rövid ereszkedõ hangsúlyos "e"-vel.
A helyesírás tehát összeköti a szerb-horvátul beszélõket, nem pedig
elválasztja azáltal, hogy a többiek rovására az egyik nyelvjárás
hangúlyviszonyait jelöli. (Ezáltal az ettõl eltérõ nyelvjárásúak
stigmatizálása is csökkenthetõ.)
> > Egy másik a "ch" betûkapcsolat megtartása a "almanach", "technika"
> > stb. szavakban, holott ezeket úgy ejtjük, mint a "h"-t a "sah",
ill.
> > "ihlet" szavakban
>
> Az én kiejtésemben az almanach és a sah egyformán [x] ejtésû, viszont a
> technika és az ihlet ejtése nálam [ç].
Én is ezt írtam (ha a konkrét hangokat nem is említettem): azt
jelenti az "ill.", hogy a párok elsõ, illetve második tagjai illenek
össze kiejtés szerint. A dolog merituma az, hogy a magyar /h/ fonéma
ejtése [h, h\, x, ç], miközben ehhez min. két betû: <h>, ill. <ch>
tartozik, melyek írásmódja így nem felel meg a hangjelölés elvének.
> > (Gondban is vagyok általában a röviddel írandó "áru"-val :))
> Hiszen ha csak Te lennél gondban... a fél ország ezzel küzd. Márpedig
> az áru = "termék" és az árú = "valamilyen árral ellátott" akkor is két
> fogalom, értelmes ötlet lenne továbbra is kétféleképpen írni õket. Ha
> eltöröljük a hosszú fnyámghok írásos megkülönböztetését, akkor
> homonimákat hozunk létre, amik korábban nem léteztek.
Már pedig az én kiejtésemben ezek homonímek, ui. én a 'valamilyen
árral ellátotott' jelentésû szót is rövid [u]-val ejtem. Mint írtam, ez
egy régi tendencia, amely már ilyen eredményt hozott, mielõtt
megállapították volna a két szó helyesírását. Tehát a homoníma létezett
korábban is (legalábbis a nyelvterület számmotevõ részén).
És az, hogy semmiben nem zavarna, ha ugyanúgy kellene írni e két
szót, jól mutatja, hogy más ilyen pároknál a distinkciót nem
alkalmazzuk, vö.
"derûre ha jön _ború_", ill. "a veres _ború_ szõlõt vérrel öntözi most
az
Úr", de még ugyilyen az "ágyú", "gyepû" stb.
|
Tamás, köszönöm vizsgálódásodat. Egyfelõl alátámasztottad azon
meggyõzõdésemet, hogy fogyatékos nem egyenlõ megváltozott
munkaképességû -- másrészt kiderült, hogy a helyzet még ennél is
rosszabb, mert amikor érdekvédelmi szervezeteink megváltozott
munkaképességûekrõl szónokolnak, akkor egy alig körülhatárolt,
bizonytalanul megjelölt embercsoportot próbálnak képviselni.
> Tehát eszerint általában véve az a megváltozott munkaképességû,
> akinek az OOSZI-ból papírja van arról, hogy a munkaképesség-
> változásának mértéke nagyobb, mint 0%.
Az a gyanúm, hogy a gyesen levõ anyának nincsen ilyen papírja,
márpedig õt is bele szokták érteni a megváltozott munkaképességûek
csoportjába.
Láng Attila D., író (http://lattilad.org)
>Spammindzson – útmutató a koreai spam elleni védekezéshez
TRAUBI = Szensavas uborka.
|