Kedves Zabhegyezo Kukutyinbol!

HIX NYELV #819, >:

> En arra tippeltem, hogy volt egy alapszo, es lett egy
> kiegeszitese, ami mar a "minosegi" jelzot jelenti, hogy
> megjelent egy "ertelmesebb" reteg, aki kepes rendszeresen
> tuljarni a hatarorok es vamosok, stb. eszen.

  Nagyon fontos itt kihangsúlyozni, hogy az |-ész| végű olyan 
szavainknak, mint |művész|, |erdész| stb. nincs semmi köze az |ész| 
'agy, értelem' főnévhez: ha egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor 
még teljesen másként is hangoztak*.  Ellenőrzésképpen rakjunk csak 
hozzájuk birtokos személyragokat: |erdészem| hosszú |é|-vel, de |eszem| 
rövid |e|-vel; ugyanígy az |-s| melléknévképző előtt: |erdészes| de 
|eszes|; stb.

  Az |-ész| szóvég egy ősi képző, az |-ász| (vö. |vadász|, |halász| 
stb.) magas hangrendű párja.  Ez az |-ász/ész| képző nem eszes 
embereket képez, vagy olyanokat, akik "ászok" (=menők az adott 
területen), hanem foglalkozás-, hivatásneveket. 

  Mostanság nagyon visszaszorult a magyarban a képzéssel történő 
szóalkotás, talán ezért van, hogy a mai nyelvérzék sokszor összetett 
szónak fogja fel azt, ami valójában képzett. 

  * Fíloszoknak: 

  Az |-ász/ész| képzőnk valójában a tőmagánhangzó és a |-jsz| összetett 
képző kapcsolata.  Az ebben a képzőbokorban található |sz| elem 
megfeleltethető a rokonnyelvi (permi-ugor) [sz] igenévképzőnek (vö. 
zürjén |lokt1s| 'jövő', votyák |potis| 'menő', vogul |únl@s| 'menés'), 
így ez tipológiai párhuzamos a mai, |-ó/ő| képzős melléknévi igenévből 
lett olyan foglalkozásneveknek, mint |bíró|, |kutató| stb.  A 
tőmagánhangzó és a |j| képzőelem alkotta kettőshangzó egyszerűsödése 
hosszú |á|-vé, ill. |é|-vé csak viszonylag későn, már itt a Kárpát-
medencében történt meg.

  Az |ész| főnév előzménye pedig az |*esze| szóalak, amely az ótörök 
|es| 'emlékezet, értelem' szó átvétele valahol a délorosz pusztán a 
hosszú török-magyar együttélés során.