> Az alkalmatosságnak vagy annak, hogy rá vagy utalva? Gyanítom, hogy
> az elõbbinek örülsz, az utóbbinak egyáltalán nem.
Tulajdonképpen így is lehet mondani, csak az ember ilyenen nem
gondolkozik. Én mindig mozgássérült voltam, nekem ez a természetes.
> Na ez az. Ide is begyuruzott. NEM, NEM, NEM!
Puff.
> Ez egy osi jogi elv, elso (tudtommal) dokumentalt felhasznalasa L.
> Cornelius Balbo ugyeben eljaro Cicerotol szarmazik (i.e. 56):
Meghajlok az érveid elõtt, Gyula. Biztosan úgy van. Latinul nem tudok,
õsi jogász nem vagyok...
> Ez szamomra oxymoron. Ha tomegek hasznaljak, akkor mitol hiba?
Attól, hogy valamit tömegek tesznek, még lehet rossz. Lásd a
történelmet. Egy nyelvi jelenség akkor hiba, ha nem felel meg a nyelv
szabályainak, amiket nem a nyelvészek csinálnak, hanem a nyelv. Ilyen
szabály, hogy az "egy meg egy" jelentésû számnév alakja _kettõ,_
amikor önmagában áll, és _két,_ amikor számlál valamit. Egy meg egy az
kettõ, és nem két, tíz meg kettõ az tizenkettõ, és nem tizenkét,
kétszer száz viszont kétszáz és nem kettõszáz, mert itt a százasokat
megszámláltuk. Persze sokszor mégis kettõszázat mondanak, hogy a
hétszáztól félrehallás veszélye nélkül megkülönböztessék, és ez nem
hiba, hanem elõvigyázatosság -- mindaddig, amíg el nem felejtik, hogy
azt hogy kell mondani helyesen. Sajnos a sajtónyelv elfelejtette, már
az évszám is kettõezerhét, nem pedig kétezerhét, pedig itt nincs
félrehallás veszélye (nem valószínû, hogy bármely rendelet 7007
decemberében lépne hatályba).
Ez is tömegek által elkövetett hiba, de még mindig hiba. Majd ha már
a
magyar beszélõk túlnyomó része, sõt mi több, a nyelv tudatos formálói:
írók, nyelvészek is így mondják, akkor a hiba átmegy változásba, és a
_két_ számnév kihal a magyar nyelvbõl. De _most még_ hiba.
> En meg abban a korszakban szocializalodtam, amikor egyesek foggal
> korommel vedtek a (hibas) 'ikes ige' ragozast. Aki iszokot mondott,
> azt a pokol kenkoves tuszevel sujtottak. Aztan egyszer csak
> felebredt az illetekes elvtars egy reggel, es hirtelen szabalyos
> lett az iszok.
Igen, ilyen is van. Szepesy a _Nyelvi babonák_ban mesél ilyen
helyzetekrõl, amikor illetékes elvtárs egy csapásra megváltoztatta a
nyelvet. Azazhogy persze nem a nyelvet, hanem az emberek fejében az
"én ezt rosszul mondom" -- "én ezt jól mondom" érzést.
> Ezt most tenyleg nem ertem. Egyik oldalrol azt mondjak nekem a
> szakemberek, hogy teljes nyugalommal teremtsem meg a magyar
> szaknyelvet (bar nem vagyok mar teljesen anyanyelvi szinten), masik
> oldalrol meg nincs jogom hasznalni egy olyan konstrukciot, ami a
> logikam szerint jobban kifejezi amit akarok mondani.
Mindenkinek igaza van, a maga szemszögébõl. Egy biztos. Valamit tenni
fogsz, mert az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz, és az a
döntés befolyásolni fogja a nyelvet. Ha azzal befolyásolja, hogy nem
folyásolja be, akkor azzal befolyásolja.
> Az igazi kerdes, hogy miert elvaras egyik esetben velem szemben,
> hogy megteremtsem a magyar nyelvi megfeleloket, masik esetben meg
> eszembe nem jusson egy picit sem elterni.
Nem elvárás. Semmi nem elvárás! A nyelv nem törvény. Senkit nem
csuknak le, ha hibát vét a nyelvben, én is csináltam ebben a cikkben,
direkt. Te vagy az ország elsõ csimpológusa? Akkor meg tudod teremteni
a csimpológiai szaknyelvet. Hogy nekiállsz-e megteremteni vagy sem, az
már a te döntésed. Hogy a teremtetted szakkifejezéstár csakugyan a
csimpológia szaknyelvévé válik-e, az meg a természetes nyelvfejlõdés
döntése. Lehet, hogy semmi nem marad meg az újításaidból, lehet, hogy
minden, de legvalószínûbb, hogy egy részük.
Mi itt elmondjuk a véleményünket, de ez nem elõírás, egyikünkét sem
_kell_ követned. Egyikünk sem sértõdhet meg, ha nem azt teszed, amit
mondott.
Láng Attila D., író, APL, FP VT, http://lattilad.org
|
