Nem birtam megállni, hogy meg ne osszam veletek :)
 "Moldova György : Lefelé a lejtõn
Egy még fiatalos, a gondokban megszõkült, nem megõszült, 57 éves
asszony meséli:- amikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt elõttem
a világ. Se  kutyám, se macskám nem lévén, csak magammal kellett
foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros
kalapot, és megtanultam síelni.
> A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnõim "hamiskár
tyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek,  de a síelés 
fokozatosan  a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtõin kezdtem, 
a 
trénerem eleinte nem sokat várt tõlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány 
erõs 
edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtõkre is 
kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és 
megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli 
útra, 
és vettem kéz alatt egycsodálatos, egybeszabott, kék síoverállt, csupa 
zseb, 
csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörû 
darab 
volt.

 És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a
tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából,
hátsó udvar, csigalépcsõ, vettem egy mély lélegzetet, aztán
elindultam. Az elsõ szakasz simán ment, a nagy meredek elõtt egy kis
pihenõrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett,
hanem egyebet  is,  felfázhattam talán.

  Mivel a dolog igen sürgetõnek látszott, már  nem  tudtam volna
visszamenni szállásomra. Körülnéztem, nem láttam senkit, lekuporodtam.
Egy baj azért volt, a szuper overállomat nem lehetett szétkapcsolni,
csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig
teljes natúr  szépségemben mutattam.

 Egyszóval lekuporodtam, és a költõien szólva, a munka éppen
dandárjában volt, amikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult
alattam -
 Rosszul vágtam le a hóekehelyzetet ezek szerint!!! .Elõször csak szép
lassan csúsztam, de aztán egyre csaj gyorsabban siklott alattam a
síléc, végül  teljes sebességre gyorsultam fel, és kísérteties
sebességgel  vágtattam lefelé a meredek lejtõn. Ha nem akartam kitörni
a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerû testtartást,
a pulóverem a nyakamban, a bugyi, és az overáll a bokámon.

 Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni,
kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a
bugyimat.A hegyi mentõk értem jöttek, és lekísértek az
elsõsegélyhelyre.

 A bõrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán,
síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra
vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk. - Ön szintén kezdõ, uram?

 - Én? Nagyságos asszonyom negyven éve síelek, Alsó-Ausztria
többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most elõször sérültem meg.
 - Mi történt?
 - Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam
nyugodt tempójában, amikor mögülem felbukkan egy boszorkány, pulóverje
a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a
vakbél-operációjának a helye is látszott - egyébrõl nem is beszélve.
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira
megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának.

De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány! Ön is az õ áldozata volt,
asszonyom?- Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással
adnák vissza a nyolcnapi  üdülési díjat ? "