Szia!

> El se tudom képzelni ezt az állapotot, hiszen a nagy fáradtság után
> többnyire úgy alszik az ember mint a bunda.
Régen, mielõtt ez az állapot kezdõdött, velem is így volt: egyre
gyakrabban aludtam rosszul, de legalább következõ éjszaka jobban
aludtam.
> Egyszer-kétszer elõfordul, hogy az ember kialvatlanul tud le egy
> napot, de aztán helyreáll az egyensúly.
Sajnos nálam már nem.
> Napközben nem tudsz lepihenni? Ha a lehetõség engedi, akkor kell
> aludni, amikor álmos vagy. Mivel ez nálad már kórosnak néz ki,
> feltétlenül próbálkoznék a napközbeni alvással.
Próbáltam már ezt is, sajnos hiába, az éjszaka még rosszabb ekkor.

> Alapelv, hogy a testünkkel nem hadakozunk. A tudatunkkal nem
> kényszerítünk semmit egyetlen testrészünkre sem.
Én szeretnék abban a bioritmusban élni, mint mások, nem mintha
másfajta alvás-ébrenlét ciklust találtam volna.
Naponta átélem, hogy fárasztó még beszélni is, úgy artikulálok, mint
aki alkoholt fogyasztott (a nagy fáradtságtól)...
> A gyógyulás nem akkor következik be, ha megbüntetjük azt a testrészt,
> vagy sejtcsoportot, amelyiket hibásnak találjuk.
Én nem tudom, mi felelõs ezért.

> Ha 3 órát tudsz aludni, alkalmazkodj hozzá, és egy pillanatig se
> bosszankodj miatta, mert az csak ront a helyzeten.
Nincs erõm élni miatta, monoton és üres vagyok, nem tudok lelkesedni semmiért.

> Fogadd el, hogy a Te tested ilyen, élj vele együtt, ne akard rá
> erõszakolni, amit õ nem akar.
> Próbáld megfejteni, mi értelme van ennek az életciklusnak?
> Mi ebben a jó? Erre a jóra próbálj koncentrálni.
Ha lenne erõm hogy lekössem magam és felhasználjam a plussz idõt, az
jó lenne, sokat segítene.

> Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ha azok a dolgok
> megtörténnének, amik miatt aggódsz, akkor legyen ellenük védelmed.
> Gondold végig a rosszat, légy rá felkészülve, hogy bekövetkezhet,
> aztán ne foglalkozz vele.
> Ha van egy alternatívád a legrosszabb esetre is, akkor attól már nem 
kell
> félni.
> Félni mindig az ismeretlentõl szoktunk.
Ezek nagyon nehéz dolgok, mert sok irracionális gondolatom is van:
mivel nagyon sok negatívum, bántás ért, alapvetõen - azt hiszem - nem
látom annyira biztonságos helynek a világot.

> A múlton gondolkozni, felelõsöket keresni felesleges. Az sem vezet
> sehová, ha azon töröd a fejed, hogy mi lett volna, ha ...

> A legegyszerûbben úgy tudod feldolgozni, ha úgy fogod fel, hogy az a
> sok rossz valamire meg akart tanítani.
> Mire akarhatott megtanítani?
> Ha erre rájössz, rádöbbensz, hogy minden aggódás felesleges. Amikor
> leesik a tantusz, megszûnik a félelem.
Legrosszabb ebben a "mi lett volna ha" kérdés, ami visszaránt mindig,
mert lehet, ha bizonyos dolog nem történik meg, akkor máshogyan
élhetném az életemet: boldogan.
Tudom ez is csak egy illúzió ami "nem ad semmit", mert nincs, de olyan
nehéz megszabadulni a "mi lett volna ha" kérdésektõl.

> Van néhány ötletem, ezeket most megpróbálom összefoglalni.
> - Az agykontroll a meditáláson keresztül tud neked segíteni. Aki
> rendszeresen meditál, az nem küszködik alvásproblémákkal.
> A meditáció eleve nyugtató hatású, képes az alvást is pótolni.
Youtube-on Domján László gyakorlataiból lehet ezt megtanulni, vgagy
kétnapos tanfolyamon, esetleg még mélyebben kell vele foglalkozni?
> Állítólag meditálás közben még ,,boldogsághormon" is termelõdik.
> - Az agykontroll segítségével létrehozhatsz egy börtönt, egy
> páncélszekrényt, amelybe bezárhatod az aggályaidat. Ezáltal megszûnnek
> létezni, megszûnnek téged idegesíteni.
Itt is az lenne a kérdésem, mint fent.

Nagyon köszönöm az óraketyegés-légzéses módszert, ki fogom próbálni.
Pránanadi 1. szinten már tudnám magamat kezelni, vagy több szint
elvégzése szükséges?
Azt hiszem utaztatásnak hívják azt, ahogy a pránanadi segítségével
vissza lehet menni elõzõ életekbe.

Nagyon szépen köszönöm a választ.

Üdv, G

Szia!

> és...ha megnyugtat téged, van-volt egy barátom, egykori osztálytársam,
> egy padban ültünk is általánosban, késõbb is együtt bóklásztunk be
> gyalog a belvárosba antikváriumba, pécsett az uránvárosból, ez kb
> öt-hat km lehet, és vissza is persze, pár éve meg mikor ujra találkoztunk,
> vittem magammal orfüre a tóhoz...aztán lepasszoltam mert meguntam
> a negativizmusát...a lényeg , ez a kitérõ azért kellett hogy érthetõbb
> legyen,
> az az hogy õ is vmi hasonlóban szenved, éjjel álmában vagy tán félálomban,
> vagy még alvás helyett, ezt nem tudom, de az agya állandóan dolgozik,
> a megtörtént dolgok jutnak eszébe, azok forognak, minden vacak apróságra,
> legyen az sérelem persze, emlékszik, és a fejemhez is vágott olyan dolgokat
> amikre én ugyan nem emlékeztem, vagy ahogy mondta vhogy beugrott....
Hát mit mondjak, nem nyugtat meg. :-)
Régen engem is pattintottak le valószínûleg negatív hozzáállásom
miatt, akkor nagyon fájt, aztán beláttam: igazuk volt.
Én nem szórakoztatom a környezetemet azzal, hogy múltbeli
eseményeket-sérelmeket sorolok fel, ez csak fejben megy. A negatív
gondolkodás onnan látszik, hogy mindennek ami szóba kerül, nem a jó
oldalát látom.

> szóval nem vagy egyedül...bár õ nem a jövõtõl fél és azon aggódik, bár
> kitudja errõl nem beszélt...ugyan miért kell azon aggódni ami még meg
> sem történt ???...szerinted???...én pl nem értem, ráérsz akkor foglalkozni
> vele ha megtörtént valami...aminek meg kell, azt ugysem tudod elkerülni...
Egy példa: tízéves koromtól fokozatosan elkezdett romlani a hallásom,
most már nagyon súlyos, ha kicsit is, de idõnként romlik és
bizonytalan számomra, hogy "mi lesz ezután", elvileg az implant
segíthet ha majd "oda jutok" de mi van, ha nem... Visszatérõ
gondolataim: mikor jól hallottam, nagyon életvidám, nyitott voltam,
sokan voltak akik kedveltek. Ha ez nem történik meg, valószínûleg most
nem lennék zárkózott, aki nem találja a helyét.
Nem vígasztal, hogy "találkoztam már olyannal aki érintésekkel
kommunikált és boldog volt".
A mai rohanó világban nem hinném hogy majd bárki miattam megtanulja az
"érintéses módszert" hogy tudjunk kommunikálni - ha oda jutok.
Ez a hallásromlás is csak abban "segít", hogy magammal tudok
foglalkozni: a beszélgetéseket a környezetemben nem tudom követni, a
hallássérültek iránti összes meg-nem értettséget tapasztalom: "hahaha,
alkalmi süket, mert azt meghallotta, hogy...", ez egy olyan
fogyatékosság, hogy az emberek többsége nem tudja elfogadni még
mindig, vagy nevetgélnek rajta, példákat hoznak filmekbõl az "alkalmi
süket nagypapa", hahaha, stb.
Egyébként a média régen olyan módon mutatta be a fogyatékosokat, hogy
"jajjj, fogyatékosok, tessék a kedves nézõnek krokodilkönnyeket
hullatni, jajj érzelmes zene megy a riport alatt, sírjunk".
Ma pedig: "nagyon jó hogy fogyatékos vagyok mert többet elértem az
életben mintha egészséges lennék", "nincsenek korlátok, teljes életet
élek", "kivették mindkét szememet de úgyse akartam látni, teljes élet
van".
Kedves nézõ meg nem érti ha a következõ mûsorban az akadálymentesség
hiánya miatt verik a tamtamot.
Szerintem egyik bemutatási mód se jó.

Nagyon szépen köszönöm, rákeresek erre az ÉFT módszerre, amit írtál.

> és ha megengeded azt is irhatom, hogy az hogy vak vagy, már alapból
> az egyik legborzalamasabb helyzet, ennél rosszabbtól nem hiszem hogy
> kéne félned, ugyhogy ne azzal foglalkozzál mi fog történni, hanem
> örülj annak amihez hozzájutsz e nehézségek ellenére is !!!
Lásd fentebb.
Egyébként ha nem kerül szóba, nem biztos, hogy leírom ezt az újabb
problémámat, mert nem volt célom, hogy úgy jöjjön le: sajnáltatni
szeretném magam.
Ha már így szóba került, agykontroll tud segíteni elfogadni ezt a két
fogyatékosságot? Egyik a tárgyaktól szigetel el, másik az emberektõl.
Megkaptam már azt is, hogy "elõzõ életemben" valami naggggyon rossz
dolgot követhettem el, hogy ezt kaptam és jobban tenném, ha vezekelnék
a bûneimért...
Lehet hogy a hallássérülést antibiotikumok okozták, szóval nem biztos
hogy karmikus az oka.

Motivációs elõadókról mi a véleményetek?
Például Brian Tracy, vagy magyarul:
https://www.youtube.com/watch?v=DTJu1IkFJAE
Nem tudom, ez agykontrollhoz hogyan és milyen módon kapcsolódik, de
valószínûleg van kapcsolódási pont.

Üdv, G

és...azé még azt hozzá tenném, ugy tudom a vakoknak
rendkivülien jobban feljõdik más érzékszervük, én a
helyedben inkább azzal foglalkoznék, hogy ezeket szépen
tökéletesitsem, tökélyre fejleszteném, fõleg ami az intuiciót
illeti, sokkal jobban hasznodra lenne ez, mint azon merengeni
ami meg sem történt és félni félni félni...